Bemutatkozás

Cégünk története 2005 szeptemberében kezdődött, amikor Pyro-Man Tűzvédelem néven, egyéni vállakozás keretében megalakítottunk egy kizárólag tűzvédelemmel foglalkozó kisvállalkozást.

2006-ban a modern piac igényeihez igazodva elkészítettük első internetes honlapunkat, ami két éven keresztül tájékoztatta ügyfeleinket vállalkozásunkról, valamint biztosított folyamatos elektronikus megjelenést a világhálón.

Még ugyanebben az évben egy újabb tevékenységi körrel, a kútfúrással bővítettük vállalkozásunkat.

Megrendelőink elvárásainak megfelelően, 2007-től már nem csak viz- és monitoring kutak fúrásával foglalkozunk, hanem speciális igényeket kielégítő talajfuratok kivitelezését is vállaljuk.

2008-ra mindkét szakterületünk egyre nagyobb megrendelői körre tett szert, és honlapunk is komolyabb megújuláson ment keresztül.

Cégünk eddigi életében a legnagyobb változás 2010. május 19-én következett be, amikor egyéni vállalkozásból Korlátolt Felelősségű Társasággá (KFT) alakultunk, és felvettük a PyroDrill Kft. nevet.

Természetesen a cégnév változás után is a régi szakértelemmel állunk jelenlegi, és leendő ügyfeleink rendelkezésére.

Köszönjük bizalmukat!

 

Mecseki András

ügyvezető